Tag Archive for: Ukrajna

A külföldön tanuló diákok elhagyhatják Ukrajnát

Az ukrán hatóságok közlése szerint a mozgósítás ideje alatt sem tartoznak a katonai sorkötelezettség hatálya alá azok, akik a felsőoktatás bármely szintjén nappali vagy duális képzés formájában folytatják tanulmányaikat. Ennek megfelelően Ukrajna Fegyveres Erői bevezettek egy, a külföldi tanulmányok folytatása céljából határátlépésre jogosító igazolást. Az igazolás igényléséhez a hallgatónak jelentkeznie kell a lakóhelye szerinti területi ellátási és szociális segélynyújtási (regisztrációs) központban – azaz a korábbi vojenkomat/vijszkomat-nál –, és a következőket kell kérvényeznie:

– a katonai nyilvántartási okmányban egy olyan bejegyzést, amely a sorkatonai vagy mozgósítás miatti besorozási kötelezettség elhalasztását igazolja

– határátlépési engedélyt az illetékes területi ellátási és szociális segítségnyújtási központ (korábbi vojenkomat/vijszkomat) vezetőjétől.

A határátlépéskor a hallgatónak az útlevelén kívül fel kell mutatnia a folyamatban lévő, külföldi felsőoktatási intézményben végzett tanulmányait igazoló dokumentumot, a fentebb jelzett határátlépési engedélyt, és a katonai nyilvántartási okmányát a sorkötelezettség elhalasztására vonatkozó bejegyzéssel.

Az Ukrajna által ellenőrzött területeken jelenleg az összes területi ellátási és szociális segítségnyújtási központ (korábbi vojenkomat/vijszkomat) működik.

 

Forrás: t.me/stranaua

Július 29-én kezdődik Ukrajnában a felvételi kampány

Az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium jóváhagyta a 2022-es felsőoktatási felvételi kampány idei rendjét, a rendeletet Szerhij Skarlet miniszter írta alá, adta hírül az Osvita.

Az elektronikus regisztráció már a hónap elején megkezdődik, a dokumentumok benyújtására pedig egy hétig lesz lehetőség. A ZNO helyett a nemzeti multiteszt eredményei alapján rangsorolják a jelentkezőket a versenyképes szakterületek állami ösztöndíjas helyeire.

Július 1-től tudnak a felvételizők elektronikusan regisztrálni az első évfolyamra.

Július 29-től augusztus 8-ig nyújthatják be a dokumentumaikat a felvételi kampányban azok a jelentkezők, akik felvételi vizsgákon vagy felvételi elbeszélgetésen is részt vesznek,

Augusztus 23-ig tudják benyújtani a szükséges dokumentumokat azok, akik a multiteszt eredményeivel jelentkeznek. Ez a határidő vonatkozik azokra is, akik július 1–18. között tettek szakmai felmérő vizsgát.

Augusztus 9. és 16. között tarthatnak pótfelmérőket azoknak, akik önköltséges helyekre kívánnak felvételt nyerni, illetve ekkor kerül sor az egyéni felvételi elbeszélgetésre is.

Legkésőbb augusztus 17-ig teszik közzé az állami költségvetésen felvételre javasolt személyek névsorát. A felvételt nyert diákoknak augusztus 20-án 10:00 óráig kell beiratkozniuk az intézménybe.

Az önköltséges helyekre való beiratkozás jóval tovább tart, az ők elbírálása szeptemberig elhúzódik.

pontszámítás

120 percet adnak az idei ZNO-ra

Az Osvita bejelentése értelmében 120 percük lesz az érettségizőknek, hogy kitöltsék a több tantárgyat magába foglaló nemzeti multitesztet (NMT).

Eredetileg mindössze 90 percet szántak a vizsgára, amely 60 kérdésből áll, és matematika, ukrán nyelv és irodalom, illetve Ukrajna története tantárgyakból teszteli a diákok tudását. A pedagógusok és a végzősök szüleinek kérésére a ZNO-t helyettesítő multiteszt kitöltési idejét 30 perccel meghosszabbították. Szerhij Skarlet oktatási miniszter bejelentése szerint a multiteszt mintafeladatainak megjelenése után a tanárok és az érettségizők szülei egyöntetűen megállapították, hogy a három feladatblokk megoldására szánt idő nem elegendő.

A diákoknak júniusban lehetőségük lesz egy próbateszt megírására. A szaktárca azon dolgozik, hogy lehetőséget teremtsen a nemzeti multiteszt résztvevői számára egy előzetes, online megmérettetésre.

 

ZNO: részvételi szándék megerősítése

Az idei ZNO-n (vagyis a nemzeti multiteszten) való részvételhez elengedhetetlen, hogy május folyamán a diákok megerősítsék a részvételi szándékukat – adta hírül az Ukrán Oktatásminőségi Értékelő Központ.

Ez minden olyan jelentkezőkre vonatkozik, aki április 19-ig regisztrált a ZNO-ra, ugyanis a regisztráció önmagában még nem jelenti azt, hogy biztosan részt vehetnek az idei, több tantárgyat egyesítő nemzeti multiteszten is. Ezen felül az érettségizőknek arról is tájékoztatniuk kell a szervezőket, hogy júliusban az ország melyik megyéjében fognak tartózkodni. Ez a külföldön tartózkodó diákokra is vonatkozik – az EU területén a diákok vagy az uniós államok fővárosaiban, vagy ezeknek az országoknak az egyetemein vizsgázhatnak.

Azok a végzősök, akik nem jelentkeztek február 1. és április 19. között a ZNO-ra, júniusban még megtehetik. De ők már csak a pótvizsgaidőszakban írhatják meg a tesztet.

Bővebb információ itt.

Nem online lesz a ZNO

Idén a ZNO helyett egy 3 tantárgyat (ukrán nyelv, matematika és Ukrajna története) magába foglaló multiteszt  vár azokra a felvételizőkre, akik ukrajnai felsőoktatási intézménybe szándékoznak jelentkezni, és azok is megírhatják, akik az Európai Unióban tartózkodnak – tudatta Szerhij Skarlet oktatási miniszter az 1+1 csatorna reggeli műsorába. „Minden végzősnek, aki befejezte a 11. osztályt, és szeretne felvételt nyerni Ukrajna felsőoktatási intézményeibe, lehetősége van vizsgázni. Az EU területén a diákok vagy az uniós államok fővárosaiban, vagy ezeknek az országoknak az egyetemein vizsgázhatnak.”

A korábbi bejelentésekkel ellentétben viszont nem online lesz a multiteszt, ezért kell felkeresni az oktatási intézményeket. Az érettségizők 90 percet kapnak majd a feladatok megoldására.

A tárcavezető hangsúlyozta, a felvételizők személyes jelenléte elengedhetetlen a vizsgákon.

 

Ukrán nemzeti multiteszt – Ukrán nyelv

Az Ukrán Oktatásminőség-értékelő Központ (УЦОЯО) 2022. április 7-én elkészítette a nemzeti multiteszt ukrán nyelv blokkjának tartalmi, szerkezeti illetve értékelési leírását.

Az adott blokk teljes mértékben meg fog felelni az Ukrán nyelv külső független értékelés (ZNO) tantárgyi programjának. Fontos, hogy az adott programban csak az ukrán nyelvre vonatkozó részt kell figyelembe venni. Ez a rész lefedi az összes olyan nyelvi témát, amelyek tanulmányozását az ukrán nyelv iskolai kurzusa biztosítja, konkrétan:

  • Fonetika. Grafika. Helyes kiejtés. Helyesírás
  • Lexikológia. Frazeológia
  • Szószerkezet. Szóalkotás
  • Morfológia
  • Szintaxis
  • Stilisztika
  • Beszédfejlesztés

A multiteszt ukrán nyelv blokkja megfelel annak, ami a külső értékelő tesztek tartalmát jellemzik, de a „Stilisztika” és a „Beszédfejlesztés” egységek a tesztelés számítógépes formátuma miatt valamivel kevesebb figyelmet kapnak, ugyan az adott formátum lehetetlenné teszi az írásos, részletes vagy rövid válaszadási feladatokat.

Összesen 20 feladat lesz az ukrán nyelvi blokkban, többek között:

  • 15 egyszeri választási feladat – egy helyes válasz 4 vagy 5 lehetőség közül;
  • 5 párosítási feladat.

A multiteszt ukrán nyelv blokkjában nem lesznek rövid vagy hosszú szöveges nyílt válasz megadására irányuló kérdések, illetve nem tartalmaz kérdéseket Ukrán irodalomból.

Az ukrán nyelv feladatok értékelése a külső független értékelés pontrendszere szerint történik: minden helyes válaszért 1 tesztpont jár, a helyesen meghatározott logikai párért – 1 tesztpont. A multiteszt ukrán nyelv blokkjának feladatainak megoldásáért 0-tól 35 pontot lehet szerezni.

Eredményét (szerzett pontok számát) a multiteszt blokkok végrehajtása után tudja meg. Később az egyes blokkok eredményét 100-200 pontos skálára vezetik át. Ahhoz, hogy ezen a skálán eredményt szerezzen, elegendő legalább egy tesztpontszám elérése.

Bővebb információ itt.

Egyéb forrás itt.

 

Online multiteszt a ZNO-k helyett

Az idén érettségizőknek a ZNO helyett egy online összevont vizsgát (Національний мультипредметний тест – НМT) kell majd tenniük, ami 3 tantárgyat foglal magába: ukrán nyelv, matematika és Ukrajna története.

Az ukrán oktatási miniszter szerint fontos a diákság, hiszen ők alkotják Ukrajna nemzeti és szellemi potenciálját.

„Az országban való továbbtanulásra kell sarkallnunk  a tanulókat, még ebben a nehéz helyzetben is. Ehhez elengedhetetlen, hogy gördülékeny és biztonságos feltételeket teremtsünk az idei felvételizők számára. Éppen ezért a korábbi évektől eltérő modellt dolgoztunk ki: a felsőoktatásba jelentkezőknek egy több tantárgyat magába foglaló multitesztet kell teljesíteniük” – jegyezte meg Szerhij Skarlet.

Ukrajnában az állami ösztöndíjas helyekre az idén is 5 kérvényt lehet benyújtani, míg az önköltséges helyekre 20-at. A különböző szakokhoz eltérő módon értékelik a pontokat.

Az idei felvételi eljárást egyszerűsítették, néhány szakra csupán egy kérvényt és egy motivációs levelet kell megírni.

A Kárpáti Igaz Szó néhány napja szervezetünket is felkereste azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatnak az idei érettségi és felvételi előtt álló diákok, a teljes cikk itt olvasható.

 

 

2022-es felvételi eljárás Ukrajnában

Ukrajnában a háborús helyzetre való tekintettel idén rendhagyó módon zajlik az érettségi. A hagyományos ZNO helyett egy multitesztet dolgoznak ki, amely 60 feladatból áll és három tantárgyat egyesít (úgy tervezik, hogy tantárgyanként 20 kérdés lesz ukrán nyelvből, matematikából és Ukrajna történetéből). A feladat megoldására 80 perc áll a rendelkezésre. Egyelőre, ez még csak egy tervezet,  nem végleges még, hogyan fog kinézni, és hogyan fogják értékelni a tesztet.

A rendkívüli helyzet a felvételi eljárást is befolyásolja, az ukrán oktatási miniszter, Szerhij Skarlet elmondta, hogy a változtatások fő célja a felvételi rendszer átláthatóságának megtartása, különösen a költségtérítéses helyre jelentkezők esetében.

A felvételizők számára 2022. április 9-ig felvételi kérvényt kell benyújtaniuk. A ZNO-ra való regisztrációt követően a felvételizőnek be kell nyújtania a felvételi kérvényt, összegyűjteni a felvételihez szükséges dokumentumokat és benyújtani a választott felsőoktatási intézménybe, vagy regionális értékelő központba.

Felvételi eljárás az ifjú szakember (molodsij bakalavr) szakokra

Idén a jelentkezőknek mindössze egy felvételi kérvényt és egy motivációs levelet kell benyújtaniuk.

Azokon a szakképzéseken, ahol szükséges a szakmai felmérő (tvorcsij konkursz), a felvételizőknek szakmai felmérő vizsgát tenniük és az ott kapott pontszámot veszik figyelembe a felvételizők rangsorolásánál.

Az összes többi szak esetében az állami ösztöndíjas helyekre jelentkezőknek felvételi elbeszélgetésen kell részt venniük a vizsgák vagy felmérők helyett.

Önköltséges helyekre való jelentkezés esetén nem szükséges a felvételi elbeszélgetés, csupán a kérvényt és a motivációs levelet kell benyújtaniuk.

Felvételi eljárás az alapképzési (bachelor) szakokra

A szakmai felmérőt igénylő alapképzésre történő jelentkezéshez szükséges a teljes középfokú végzettséget igazoló bizonyítvány, a felvételi kérvény,  a motivációs levél, valamint a szakmai felmérő teljesítése, amely pontszám alapján kerül besorolásra a jelentkező.

Állami ösztöndíjas helyekre más szakokon –  beleértve a humán tudományokat (kivéve a filológia), társadalom- és viselkedéstudományok, újságírás, jog, vendéglátás, nemzetközi kapcsolatok szakot – a jelentkezéshez szükséges a felvételi kérvény, a több tantárgyat magába foglaló multiteszt eredménye, illetve a motivációs levél.

Az önköltséges finanszírozási formájú alapképzésre csak motivációs levelet és felvételi kérvényt kell benyújtani.

Felvételi eljárás a mesterképzési (magister) szakokra

Állami ösztöndíjas helyekre jelentkezőknek felvételi kérelmet, motivációs levelet kell benyújtaniuk, valamint szakmai kompetencia vizsgát kell tenniük.

Az önköltségeseknek csupán a felvételi kérelmet és a motivációs levelet kell benyújtaniuk.

A jogi és a nemzetközi jog szakokra való felvételikor a végzősöknek teljesíteniük kell egy 3 tantárgyból álló szakmai vizsgát, illetve motivációs levelet kell írniuk.

Bővebb információ itt olvasható.

Egyéb forrás itt található.

Rendkívüli vizsgaszervezési szabályok ukrajnai tanulóknak

Magyarország rendkívüli eljárás lehetőséget biztosít a magyar érettségi vizsga letételére azok számára, akik Ukrajnában a 2021/2022-es tanévben középiskolájuk utolsó évfolyamán folytatták a tanulmányaikat és ezt iskolai bizonyítvánnyal vagy más, az ukrajnai iskolájuk által – akár elektronikusan – kiállított és hitelesített dokumentummal igazolni tudják.

A Kormány 115/2022. (III. 22.) Korm. rendelete az ideiglenes védelemre jogosultként elismert tanulók érettségi vizsgára bocsátásának rendkívüli szabályairól

Tájékoztató azon ukrajnai vizsgázók számára, akik nem nyújtottak be érettségi jelentkezést Magyarországon 2022. február 15-éig

Az az ideiglenes védelemre jogosultként elismert személy, aki
a) a hazájában a 2021/2022. tanévben a középiskola utolsó évfolyamán tanult, és ezt iskolai bizonyítványával, vagy más, az ukrajnai iskolája által, akár elektronikusan kiállított és hitelesített dokumentummal igazolni tudja, és
b) Magyarországon a magyar érettségi vizsgarendszer keretében, az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vizsgaszabályzat) szabályai szerint érettségi vizsgákat kíván tenni.

A jelentkezési határidő: 2022. április 20.

A vizsga térítésmentes.

Amennyiben a jelentkező magyarországi érettségi bizonyítványt kíván szerezni, úgy az alábbi vizsgatárgyakból szükséges jelentkezést benyújtania a kormányhivatalba:

  • magyar nyelv és irodalom vagy e helyett magyar mint idegen nyelv
  • matematika
  • történelem
  • idegen nyelv
  • a Vizsgaszabályzat 2. mellékletében meghatározott választható közismereti vizsgatárgyak közül legalább egy szabadon választott vizsgatárgy.
  • A választható vizsgatárgyakról itt lehet tájékozódni.

Tájékoztató azon ukrajnai vizsgázók számára, akik legalább egy vizsgatárgyból benyújtottak érettségi jelentkezést Magyarországon 2022. február 15-éig

Az az ideiglenes védelemre jogosultként elismert személy, aki
a) a hazájában a 2021/2022. tanévben a középiskola utolsó évfolyamán tanult, és ezt iskolai bizonyítványával, vagy más, az ukrajnai iskolája által, akár elektronikusan kiállított és hitelesített dokumentummal igazolni tudja, és
b) Magyarországon a magyar érettségi vizsgarendszer keretében, az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vizsgaszabályzat) szabályai szerint érettségi vizsgákat kíván tenni, és
c) 2022. február 15-éig a Vizsgaszabályzat 12. § (16) bekezdése szerint már jelentkezett egyes vizsgatárgyakból előrehozott érettségi vizsgára, a rendkívüli eljárásban korábbi jelentkezéseit módosíthatja, valamint újabb vizsgatárgyakkal egészítheti ki azt.

A jelentkezési határidő: 2022. április 20.

  • A vizsga térítésmentes.
  • A 2022. február 15-éig benyújtott érettségi jelentkezés befizetett vizsgadíját vissza lehet majd igényelni. A befizetett vizsgadíj visszaigénylésére vonatkozó részletes tájékoztatót az Oktatási Hivatal 2022. május 31-éig honlapján közzéteszi. A vizsgadíj visszaigénylésének jogvesztő határideje 2022. szeptember 30. napja.

Amennyiben a jelentkező magyarországi érettségi bizonyítványt kíván szerezni, úgy az alábbi vizsgatárgyakból szükséges jelentkezést benyújtania a kormányhivatalba:

  • magyar nyelv és irodalom vagy e helyett magyar mint idegen nyelv
  • matematika
  • történelem
  • idegen nyelv
  • a Vizsgaszabályzat 2. mellékletében meghatározott választható közismereti vizsgatárgyak közül legalább egy szabadon választott vizsgatárgy.
  • A választható vizsgatárgyakról itt lehet tájékozódni.

 

Forrás: https://oktatás.hu

 

 

Elmarad idén a ZNO

Az orosz-ukrán háború miatt nem csupán a külső független próbatesztek maradnak el, hanem 2022-ben a felsőoktatási intézményekbe való felvételi során nem alkalmazzák a külső független teszt (ZNO) mechanizmusát – közölte Szerhij Skarlet ukrán oktatási miniszter.

A vonatkozó törvényjavaslatot a Legfelső Tanács elé terjesztették, és reményét fejezte ki az iránt, hogy a közeljövőben elfogadják azt. Továbbá hozzátette, hogy a legtöbb szülő amellett van, hogy idén eltöröljék a ZNO-vizsgákat. A felvételi így majd meghatározott elektronikus rendszer alapján történik.

Ukrajnában március 14-én folytatódik az oktatás az intézményekben, de az intézmények maguk dönthetik el annak formáját.

Bővebb információ itt olvasható.

Messenger icon
Küldj üzenetet az App segítségével.