Speciális jogok és kedvezmények

Április 9-ig lehet jelentkezni a ZNO-ra

Meghosszabbították a jelentkezést a ZNO-ra, 2022. április 9-ig lehet jelentkezni a külső független tesztelésre (ZNO) – jelentette be Szerhij Skarlet oktatási miniszter.

Eddig közel 417 000 személy regisztrált a ZNO-ra.

Bővebb információ itt olvasható.

Forrás: elte.hu

Átadták a Márton Áron Kollégium és Szakkollégium kívül-belül felújított B épületét

2022. február 15-én adták át a Márton Áron Kollégium és Szakkollégium kívül-belül felújított B épületét, amelyben 518 minőségi férőhely áll az ELTE-s hallgatók rendelkezésére.

A projekt most lezárult első ütemében a B épület 5,1 milliárd forintból új gépészeti berendezéseket, nyílászárókat és hőszigetelést kapott, valamint korszerűsítették az elektromos és az informatikai hálózatot is.

Az ELTE 2015 óta folyamatosan dolgozik a kollégiumi infrastruktúra javításán. Akkor még csak a férőhelyeink egyötöde tartozott a legmagasabb minőségi kategóriába, a mostani beruházás lezárultával ez az arány 75 százalékra emelkedik – fogalmazott interjúnkban Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja. A felújított épületben családbarát és akadálymentes szobák is várják a határainkon túlról érkező és magyarországi hallgatóinkat – mondta el Varga Réka, az ELTE Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) elnöke.

Videó a kollégiumról: elte_uni

Forrás: elte_unielte.hu

Online felvételi tájékoztató 2. rész – ukrajnai felvételi rendszer

A Momentum Doctorandus Felvételi tájékoztató projektjének elsődleges célja, hogy minél több kárpátaljai magyar, érettségi előtt álló fiatalnak nyújtson segítséget a felvételiben és ösztönözze őket a továbbtanulásra. Célunk elérése érdekében immár 10 éve állítunk össze felvételi tájékoztató kiadványt a kárpátaljai végzősök számára, amely összefoglaló információt nyújt a továbbtanulással kapcsolatos követelményekről. A magyarországi felvételi rendszert korábban már bemutatuk, most pedig a szülőföldi továbbtanulási lehetőségeket vettük górcső alá.

A folyton frissülő felvételi tájékoztatást nyújtó honlapunk itt érhető el: https://felvetelizz.com/

A még mindig fennálló pandémiás helyzet miatt, sajnos személyesen nem tudunk eljutni az iskolákba, hogy megtartsuk a felvételi tájékoztató körutunkat, ezért online formában kívánjuk segíteni a diákokat. Az ukrajnai felvételi rendszer bemutatása 2022. február 11-én 15 órai kezdettel került bemutatásra. Ezúttal az ukarjanai felvételi rendszert és a szülőföldön anyanyelven való továbbtanulási lehetőségeket mutattuk be. Előadóknak az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézet előadó tanárát, Sütőné Turóci Jolánt, és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola Felvételi Bizottságának felelős titkárát, Tóth Attilát kértük fel.

A 2022. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás bemutatása során minden fontos információt átadtak a felvételi előtt álló diákok számára, külön kitérve azon jogszabályokra és fontos tudnivalókra, amelyek a diákokat érintik: érettségi, ZNO, felvételi menetrend, benyújttandó dokumentumok, továbbá az UMOTI és a KMF kínálatára, lehetőségeire. Az előadás itt nézhető vissza.

Online felvételi tájékoztató 1. rész – magyarországi felvételi rendszer

A Momentum Doctorandus Felvételi tájékoztató projektjének elsődleges célja, hogy minél több kárpátaljai magyar, érettségi előtt álló fiatalnak nyújtson segítséget a felvételiben és ösztönözze őket a továbbtanulásra. Célunk elérése érdekében immár 10 éve állítunk össze felvételi tájékoztató kiadványt a kárpátaljai végzősök számára, amely összefoglaló információt nyújt a továbbtanulással kapcsolatos követelményekről. A szülőföldi továbbtanulási lehetőség mellett a magyarországi felvételi rendszert is bemutatjuk, mivel sok diák szeretné tanulmányait Magyarországon folytatni, ezt a tényt pedig nem hagyhatjuk figyelem nélkül.

A folyton frissülő felvételi tájékoztatást nyújtó honlapunk itt érhető el: https://felvetelizz.com/

A még mindig fennálló pandémiás helyzet miatt, sajnos személyesen nem tudunk eljutni az iskolákba, hogy megtartsuk a felvételi tájékoztató körutunkat, ezért online formában kívánjuk segíteni a diákokat. Elsőként 2022. február 4-én 12 órai kezdettel a magyarországi felvételi rendszer került bemutatásra. Előadóknak a magyarországi Oktatási Hivatal munkatársait kértük fel, Pethő Juditot, az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Felvételi Osztály főosztályvezetőjét és Fodor Andreát, az Oktatási Hivatal Ügyviteli Osztályának hivatali főtanácsosát.

A 2022. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás bemutatása során minden fontos információt átadtak a felvételi előtt álló diákok számára, külön kitérve azon jogszabályokra és fontos tudnivalókra, amelyek a kárpátaljai diákokat érintik: felvételi menetrend, feltöltendő dokumentumok, pontszámítás, végzettségi szint elismertetése, felvételi követelmény teljesítése ukrán érettségi bizonyítvány esetén, tantárgymegfeleltetés. Az előadás itt nézhető vissza.

2022. február 11-én az ukrán felvételi rendszer kerül bemutatásra, tartsanak velünk, regisztráljanak az előadásra itt.

Interjú Rajkó Balázzsal

 

“Nagyon fontos a tehetség, talán az mindennek az alapja és a szorgalom, mert a tehetség szorgalom nélkül hamar elillanhat.”

 

Hogyan alakult az életed az érettségi után?  

Magyarországon, Zala megyében, Nagykanizsán születtem. Sporttagozatos általános iskolában végeztem a nyolc osztályt, majd folytatva a családi hagyományt a helyi, Thúry György Kereskedelmi Szakközépiskolába érettségiztem és lettem e mellett bolti eladó, de abból is olyan, aki egyből boltvezető is lehet – egy szóval régen, más rendszer volt. A kedvencem abból az időszakból a szerda, a gyakorlati nap volt, amikor is az első három tanóra után irány a munkahely, ahol megtanultunk minden olyan, elsősorban gyakorlati dolgot a kereskedelemmel kapcsolatban, amit az iskolapadban ülve nyilván nem lehetett. Mozdulatok, mondatok, emberek, mindent. 

Az én időmben a szüleim, még úgy gondolkodtak, hogy végy egy jó szakmát a kezedbe és azzal majd boldogulsz. Öt év múlva, már javában dolgoztam, amikor édesanyám elém rakta az aktuális felsőoktatási tájékoztatót, de ekkor már éreztem, hogy kicsúsztam az úgynevezett tanuló éveimből. Egy kicsit, még ma is bánom, hogy akkor nem voltam kitartó. Arról nem is beszélve, hogy a felnőttkori életemben hányszor szembesültem azzal, hogy mennyivel könnyebb az élet diplomával a kézben. 

 

Hogyan csöppentél Kárpátaljára? 

Kárpátaljára a szerelem hozott és itt kellett rájönnöm és megtapasztalnom, hogy otthonról, haza érkeztem. Ugyanaz a nap süt le ránk, mint a világ bármely táján élőkre. Igazán büszkék lehetünk arra, hogy végvárai, bástyái lehetünk annak, amit úgy hívunk: magyar. 

 

Jelenleg mivel foglalkozol? 

Jelenleg a Pulzus FM rádiónál vagyok önkéntes munkatárs és főleg a reklámok megfogalmazását  és megszólaltatását végzem, de nem esik nehezemre az élő műsorvezetés sem, korábban aktívan csináltam is. A TV21 Ungvárnak készítek magazin műsorokat: “Azért jöttem ide…” és “Gyere velem!”

Előbbi, egy valódi kárpátaljai mozaik műsor, népies, régies, kihalófélben lévő mesterségekkel és igazán különleges csoportokkal, emberekkel. Utóbbi, egy barangolás Kárpátalján, bizonyság arról, még a legeldugottabb falvakról is, hogy mindenkinek van valamire büszkének lenni, legyen az egy templom, vagy a település egy, mára már talán kevésbé ismert lakója.

Illetve megpróbálva haladni az új lehetőségek útján létrehoztuk a B, MINT KIVÁNCSI  Youtube csatornát, egy most nagyon népszerű,  fiatalos, úgynevezett Podcast-ot, ahol szintén kárpátaljai emberekre teszünk egy kis reflektorfényt, olyanokra,  akik teljesen hétköznapiak és nem is gondolnánk róluk, hogy mindenkinek van egy figyelemre méltó sztorija, megismertetve őket lehetőleg mindenkivel! 

 

Mit tanácsolnál azoknak a diákoknak, akik felvételi előtt állnak? 

Bár a kollégiumi élet nem maradt ki teljesen, de úgy gondolom, hogy egyetemi, vagy főiskolai kollégiumi élet semmihez nem hasonlítható, fantasztikus élmény, ráadásul legalább annyi tudás és tapasztalat szerezhető, mint a katedrát hallgatva.

Nagyon fontos a tehetség, talán az mindennek az alapja és a szorgalom, mert a tehetség szorgalom nélkül hamar elillanhat. Az ember, ha fiatal, kísérletezzen, próbáljon ki, amit csak lehet, még akkor is merjen változtatni, ha már úgy érzi, hogy megtalálta azt, amiben igazán tehetséges. Fontos a széles látókör, a kíváncsiság. Segít fiatalon tartani és hát a fiataloké a jövő!

Az az ember, aki tanul, még akkor is amikor olyan dolgokat kell bebiflázni, amiknek vélhetően soha nem lesz konkrét haszna, akkor is fejlődik. Tágul a világlátása, olyan problémáknak is megtalálja a megoldását, amit e nélkül nem biztos, hogy észrevenne. 

Ennyibe fog kerülni a fizetett ZNO

Az idén érettségizők maximum 5 független érettségi vizsgát tehetnek ingyen, minden egyéb ZNO vizsgáért fizetni kell. Az Ukrán Oktatásminőségi Értékelő Központ a következőképp határozta meg a további vizsgák árát:

  • az Ukrajna története, fizika, kémia, biológia és földrajz tantárgyak 354 UAH-ba,
  • bármely idegen nyelvből tett független teszt 789 UAH-ba kerül majd.

A külső tesztelésen részt vevők 2022. március 4-14. között élhetnek azzal a lehetősséggel, hogy az 5 ingyen választható ZNO vizsga mellé plusz tantárgyakat válasszanak.

Egyéb információ itt olvasható.

Az ukrajnai felvételi rendszerről tájékozódj a honlapunkról is.

Az idei felvételi tájékoztató grafikusa: Varga Adrienn Barbara

A Momentum Doctorandus egyik kiemelt projektje 2013 óta a Felvételi tájékoztató kiadvány, amelynek célja, hogy segítse a felvételi előtt álló kárpátaljai magyar fiatalokat. Idén már 10. alkalommal állítjuk össze a kiadványt, amely már egy éve önálló honlappal is rendelkezik, hogy naprakész információkkal lássa el a diákokat, szülőket és pedagógusokat egyaránt. A kiadvány összeállításakor nem csupán a belbecs, de a külcsín is nagyon fontos számunkra, ezért évről évre gondosan választottuk ki a grafikusokat, hogy minél szebb és színesebb legyen a kiadványunk. Az idei jubileumi kötetünket különlegessé szerettük volna tenni és hogy még inkább kifejezésre jusson a tehetséggondozó tevékenységünk, olyan fiatal kárpátaljai magyar grafikust kértünk fel a munkára, aki még pályája kezdetén van és a kiadványba készített képek a szakmai előrelépését is segíthetik. Így esett a választásunk Varga Adrienn Barbarára, aki grafikáival fiatalosabbá és modernebbé varázsolta az idei tájékoztatónkat.

Kedves Adrienn, mesélj kérlek a gyerekkorodról!

Kárpátalján, Nagydobronyban születtem és itt nevelkedtem. A Nagydobronyi Középiskolában tanultam, majd érettségi után kezdtem el felsőfokú tanulmányaimat Magyarországon.
Már egészen korán felkeltette érdeklődésemet a művészet, ezért a gyermekkoromat a képzőművészet iránti szeretet, rajongás határozta meg. Mindig szerettem valami alkotó tevékenységgel elfoglalni magam, ezért különböző szakkörökre, foglalkozásokra jártam és rengeteg művészeti pályázaton, versenyen vettem részt.

Mikor kezdett el vonzani a grafikusi pálya?
Általános iskolásként kezdtem el rajzszakköre járni, ahol az évek folyamán, ahogy fejlődtem, úgy tudatosult bennem, hogy én ezt a pályát szeretném választani. Később, ahogy teltek az évek, ez egyre inkább előtérbe került és mai napig nem változott ezzel kapcsolatban a motiváltságom, sőt egyre inkább erősödött.

Hogyan emlékszel vissza a felvételei időszakra? Ismerted a tájékoztatónkat?
Nagyon izgulós típusnak tartom magam, de talán a legtöbb diák így van ezzel a felvételi időszakban. A középiskola utolsó évében a felvételi előtt ismertem meg a MD felvételi tájékoztatóját. Akkor nagyon nagy segítségnek találtam az általatok szervezett előadást és a kiadványt is, mivel nemcsak a kárpátaljai, hanem a magyarországi felvételivel kapcsolatban is egyaránt nyújt tájékoztatást és friss naprakész információkat. Volt szerencsém azóta a felvételi honlappal is találkozni, ami pedig még inkább kiegészíti a tájékoztatót.

Hol tanulsz most? Hogyan esett erre az intézményre és szakra a választásod?
Jelenleg a Soproni Egyetem, Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának Tervezőgrafika szakán tanulok. Az egyetemnek a családias, befogadó hangulata az első perctől vonzó volt számomra. E mellett nagyon fontos volt még a megszerezhető tudás, így esett a választásom erre az egyetemre.

Milyen céljaid vannak?
Jelenleg céljaim elsősorban az egyetemmel kapcsolatosak. Illetve az, hogy a munkáim minél több emberhez eljussanak és ezáltal megismerjenek.
Maximalistának tartom magam, ha tehetem szabadidőmben, szívesen foglalkozom olvasással, illetve ismereteim bővítésével. Szeretek kiállításokat látogatni és pályázatokon, versenyeken részt venni, megmérettetni magam. Mindig próbálom, a legjobbat kihozni magából, legyen szó bármilyen feladatról vagy munkáról.


Milyen érzés volt dolgozni a tájékoztató grafikáin?
Ezúton is köszönöm szépen a megkeresést, a bizalmatokat, és nagyon örülök neki, hogy a jubileumi kiadvány grafikáit én készíthettem el. A tájékoztató grafikáin dolgozni számomra nagy öröm volt, főként azért mert úgy éreztem, valami olyannak lehetek részese, ami korábban, amikor én is elindultam ezen az úton, nagyon sokat segített. Ami külön öröm volt még, hogy ez a kárpátaljai fiatalok részére készült. Remélem, hogy a grafikák elnyerik a diákok tetszését, igyekeztem moderné, fiatalossá varázsolni őket és sikeres felvételit kívánok mindenkinek.

Mit üzennél a most felvételiző diákoknak?
Mindenképpen legyenek kitartóak, és ha valamit elhatároznak, semmiképpen se adják fel. Éljenek a lehetőségekkel, nyugodtan merjenek a megszokottól eltérő szakmát választani és nagyot álmodni, mert minden rajtunk múlik.

Közoktatási Kutatói Ösztöndíj

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (a továbbiakban: Támogató) nyílt ösztöndíjpályázatot hirdet “Közoktatási Kutatói Ösztöndíj” elnyerésére.

1. Bevezető, a pályázat célja
1.1. A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (a továbbiakban: KMTA) célja, hogy támogassa a hazai kutatói utánpótlást, a tudományos pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2022. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatában olyan – középfokú intézményben tanuló – diákok vehetnek részt, akik eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program minden tudományterületet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatást és az innovációt.
1.2. A kiírt Közoktatási Kutatói Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíj, ösztöndíjpályázat) célja a közoktatási képzésben részt vevő, tehetséges diákok kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, továbbá a további tanulmányok megkezdésére való felkészülés.

2. Az ösztöndíj formája
2.1. A pályázat útján támogatás nyerhető el ösztöndíj formájában, amelynek a pályázó pályázatában megjelölt magyarországi bankszámlára történő folyósításáról az Alapítvány gondoskodik
2.2. Az ösztöndíj összege:100 000 Ft/fő 4 hónapra, mely összeg a program végén kerül kifizetésre a feltételek teljesülése esetén
2.3. Az ösztöndíjas jogviszony időtartama: 4 hónap (2022. március 1.-2022. június 30.)

3. Támogatható tudományterületek
Jelen ösztöndíjpályázatra valamennyi tudományterületről lehet pályázni.

4. Pályázat benyújtására jogosultak
4.1. Jelen ösztöndíjpályázatra azok az alábbi feltételeknek maradéktalanul megfelelő, bármely tudományterületen kiemelkedő teljesítményt nyújtó, 19. életévüket még be nem töltött, nappali tagozatos tanulók, akik
4.2.1. az ösztöndíjas jogviszony létesítésekor igazolni tudják teljes nappali tagozatos aktív tanulói jogviszonyukat;
4.2.2. vállalják, hogy az ösztöndíjas időszakban – témavezető, mentor felügyeletével és folyamatos igazolásával – a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány keretében kutatási tevékenységet végeznek, valamint az ösztöndíjas időszak alatt az Alapítvány számára a tudományos kutatási, fejlesztési munkájuk eredményeit hozzáférhetővé teszik;
4.2.3. vállalják, hogy a KMTA rendezvényein részt vesznek (előre egyeztetett időpontban);
4.2.4. vállalják, hogy az ösztöndíjas időszak alatt minimum 3 nyomtatott szakirodalom feldolgoznak (idegen nyelvű szakirodalom felhasználása ajánlott) és azokból szakirodalmi összefoglaló tanulmányt készítenek;
4.2.5 vállaljak, hogy saját néven magyarországi bankszámlát vezetnek, melyet a szerződéskötésre szükséges benyújtani;
4.2.6 vállaljak, hogy mindent megtesznek és ezt előzetesen lenyilatkozzák, hogy a kutatás eredményét lehetőleg publikálják,
4.2.6 vállalják, hogy a kutatásukról minimum 10-15 oldal kutatási beszámolót készítenek el (a kutatási témától függ az oldalszám) a KMTA által előírt formai követelményeknek megfelelően, melyet a mentor is elfogad.

5. Kizáró okok
5.1. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó: akiről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat benyújtásakor a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló, valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett, aki a Pályázati Kiírásban vagy az ösztöndíjszerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be vagy a
megtett nyilatkozatát visszavonja, a KMTA rendezvényein nem vesz részt nem küldi a szerződésben megadott idősávban a beszámolókat, nem tartja be a határidőket illetve nem publikálja a kutatási eredményt.

6. A pályázat tartalma:
6.1 iskolai tanulói jogviszony igazolás
6.2 kutatási terv (a kutatási tervnek tartalmaznia kell a kutatási témát, a kutatás célját, kutatási témával kapcsolatos általános problémafelvetést és a felhasználni kívánt szakirodalmat (minimum 3 nyomtatott szakirodalom) és a témaválasztás személyes motivációját.) A kutatási tervet a mentornak ellen kell jegyeznie (aláírnia) és írásban nyilatkoznia, hogy végig részt vesz mentorként a kutatásban.
6.3 A pályázathoz csatolni kell egy tanár vagy mentor által írt ajánló levelet.
6.4 Szakmai önéltrajz – bemutatkozás – amiben a jelentkező bemutatja eddigi eredményeit.
6.5 Végzős diákok nyilatkozzanak arról, mely intézményekbe és milyen szakokra adták be a továbbtanulási jelentkezésüket.
6.6 A 18 év alatti diákok esetében szülői nyilatkozat melyben a szülők nyilatkoznak arról, hogy megismerték a pályázati felhívást és támogatják, hogy a gyermekük részt vegyen a programban.

7. A támogatásban részesíthető pályázók száma
7.1. Jelen Pályázati Kiírás, Kutatói Ösztöndíj Kiírás keretében együttesen legfeljebb 12 fő ösztöndíjra pályázó részesülhet támogatásban.

8. A pályázatok benyújtásának határideje
A pályázatokat 2022. január 1.-2022. január 31. 16:00 között lehet benyújtani.
A pályázat beadásának határideje: 2022. január 31. 16:00. (16 óra)

9. Jelentkezés módja:
E-mail írása a  címre, a tárgy mezőbe írják be: “jelentkezés Közoktatási Kutatói Ösztöndíjra” ide kérjük elküldeni a tanulmányi és egyéb igazolások digitális változatát (melyeket majd eredetiben az esetleges szerződéskötéskor kell benyújtani), továbbá regisztráció és a részletes adatlap kitöltése a https://kmta.hu/kerdoiv/regisztracio.php oldalon. A hiányos pályázatokat nem vesszük figyelembe. A pályázatot egy fileban pdf formában kell benyújtani. Idegennyelvű jogviszony igazolást le kell fordítani magyar nyelvre. A file neve a jelentkező neve (X.Y. jelentkezés Közoktatási Kutatói Ösztöndíjra) és az Azon pályázókkal, akiket a bíráló testület támogatásra javasol, azokkal személyesen interjút készítünk, melyre 2022. februárban kerül sor. A nyerteseket február utolsó napjaiban értesítjük.

Forrás: pafi.hukarpatalja.ma

Interjú Szanyi P. Líviával

Diplomaszerzés helye: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

Szak: Biológia

Jelenlegi tanulmányok: Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem (II.RFKMF kihelyezett képzés)

Szak: Élelmiszermérnöki

Jelenlegi foglalkozása: oktató, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központ 

 

     “Tapasztalataim szerint kellő akarattal és kitartással sikerül elérni a céljainkat, ne adjuk fel az első akadálynál, mert azok folyamatosan követni fogják egymást az életben.”

 

Hogyan alakult az életed az érettségi után? 

2014-ben érettségiztem a Nagydobronyi Középiskolában (jelenleg Nagydobronyi Líceum). A külföldi továbbtanulás meg sem fordult a fejemben, jelentkezésemet a II.RFKMF óvodapedagógia, tanítói és biológia szakára adtam be, de végül a biológia szakot választottam, ami életem egyik legjobb döntése volt. 

Jelenleg mivel foglalkozol?

Nagydobronyban élek a családommal. 2018-tól, BSc diplomám megszerzését követően egy évet a Beregszászi Esti Iskolában dolgoztam tanárként. 2019-ben elsőként szülőfalumba, Nagydobronyban nyitotta meg kapuit a II.RFKMF egységeként az Egán Ede Szakképzési Centrum, ahol először kollégiumi nevelőként, majd oktatókén kaptam állást. 

Miért döntöttél a II. RF KMF mellett?

Középiskolás éveim alatt, tanulmányi versenyek keretében többször is megfordultam a főiskolán, ami már akkor is vonzó volt számomra. Adott volt a lehetőség anyanyelvemen, ingyenesen továbbtanulni, így más alternatíván nem is gondolkodtam, minthogy a főiskolát válasszam. 

Milyen benyomásaid, tapasztalataid vannak a II. RF KMF-ról?

Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy legszebb éveimet töltöttem a főiskolán. Nem voltam lógós diák, szerettem minden egyes tanórán jelen lenni. Iskolás éveim alatt a reál tantárgyak érdekeltek, de konkrétan nem csak a biológia, azt már a főiskolán szerettették meg velem a tanáraim, akik igyekeztek az oktatás mellett nevelni is minket. Nagyon sokat köszönhetek Dr. Kohut Erzsébetnek, aki már diákként bevont minket a felnövekvő nemzedék környezettudatosságára való nevelésébe is. Előadóként és programvezetőként kapcsolódok be az évente megrendezendő természetvédelmi és -ismereti táborba és a „Genius” Jótékonysági Alapítvány által szervezett tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégékbe is. Olyan külföldi és belföldi tanulmányi utazásokon vehettem rész, amik életre szóló élményekkel gazdagítottak. Több tanulmányi ösztöndíjat is sikerült elnyernem, amelyek tovább motiváltak a tanulásban is. Mindezek mellett nagyon sok élményt, tapasztalatot és barátot szereztem a főiskolán „HÖK-ösként”, mivel tagja voltam a II.RFKMF és a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzatának is. 

Mik a távlati terveid/ hogyan képzeled el a jövőd? 

Egy dologban biztos vagyok, hogy itthon, Kárpátalján szeretnék boldogulni. Meg vagyok győződve arról, hogy Istennek is az a terve velem, hogy itt érvényesüljek. Jelenleg első évfolyamos hallgató vagyok a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen élelmiszermérnöki alapszakon, amely a Főiskolán kihelyezett képzéseként működik. Bár biológusként már van némi rálátásom erre a szakterületre, szeretném elvégezni ezt a képzést is, mert szerintem jó lehetőség a további fejlődésemre. 

Mit tanácsolnál azoknak a diákoknak, akik felvételi előtt állnak? 

Elsősorban azt, hogy próbáljanak meg mindenképp itthon elindulni érettségi után, mielőtt külföldi intézményt választanának, hiszen ide születtünk ez az otthonunk. Tapasztalataim szerint kellő akarattal és kitartással sikerül elérni a céljainkat, ne adjuk fel az első akadálynál, mert azok folyamatosan követni fogják egymást az életben. Természetesen ajánlom, hogy válasszátok a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, hisz a szakképzéstől a mesterképzésig, európai színvonalú intézményben, magas szintű oktatásban és élményekkel teli diákéletben részesülhettek. 

Az alábbi szakokhoz van szükség ukrán nyelv és irodalom ZNO-ra

A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők 2022-ben két külső független vizsga közül választhatnak: ukrán nyelv vagy ukrán nyelv és irodalom. A szakok többségéhez elegendő az ukrán nyelv, a humán szakokra jelentkezőktől viszont követelmény lesz az ukrán nyelv és irodalom ZNO.

Ukrán nyelv és irodalom ZNO szükséges majd a következő szakirányokhoz:

  • pedagógia
  • kultúra és művészet
  • humán tudományok
  • teológia
  • társadalomtudományok és pszichológia
  • újságírás
  • jog
  • építészet
  • szociológia
  • szolgáltatási terület (idegenforgalom)
  • közigazgatástan
  • nemzetközi kapcsolatok

Az egyes szakokra szükséges ZNO-k teljes listája itt található.

Messenger icon
Küldj üzenetet az App segítségével.