Kihirdették a felvételi ponthatárokat Magyarországon

Több mint 101 ezer felvételiző kapott csütörtök este sms-t arról, hogy bekerült-e egyetemre, főiskolára. A felvételi algoritmus miatt idén is egy (egy hallgatóval induló) tanári szakpáron húzták a legextrémebb ponthatárt, de több népszerű alap- és osztatlan szakon is 450 feletti pontszám kellett az állami ösztöndíjas helyhez.

A 2021-es felvételi legnépszerűbb képzése a gazdálkodási és menedzsment volt, idén több mint 10300-an jelölték meg, több mint ötezren a jelentkezési lap első helyén. A második legnépszerűbb képzés szintén gazdasági szak: a kereskedelem és marketinget 6700-an, a harmadik helyen álló pszichológiát pedig 5800-an jelölték meg a felvételin. Az ötéves jogászképzésre is több mint 5300-an próbáltak idén bejutni, az ápolás és betegellátás szakra (az ápolónak, szülésznőnek, mentőtisztnek, dietetikusnak, gyógytornásznak készülő diákok is ezt a képzést jelölik meg) pedig 5000-en.

A tíz legnépszerűbb alap- és osztatlan szak ponthatárát (a teljes ponthatárlistát itt találjátok):

Gazdálkodási és menedzsment (magyar nyelvű): BGE: 400, Corvinus: 451, ELTE: 410
Kereskedelem és marketing: DE: 400, OE: 400, ELTE: 410 (Budapest)
Pszichológia: ELTE: 449 (Budapest), PPKE: 443, PTE: 427
Jogász: ELTE: 472, PPKE: 463, SZTE: 433
Ápolás és betegellátás: DE: 280 (szülésznő), SE: 405 (dietetikus), ME: 280 (ápoló)
Mérnökinformatikus: BME: 385, ME: 280, NJE: 280
Nemzetközi gazdálkodás: BGE: 400, PE: 400, Corvinus: 472 (angol nyelvű)
Pénzügy és számvitel: BGE: 400, BME: 402, ME: 403
Programtervező informatikus: DE: 356, EKE: 280 (Eger), NYE: 280, ELTE: 411
Kommunikáció- és médiatudomány: Corvinus: 447, DUE: 400, ELTE: 414

 

Hogyan húzhattak 492-es ponthatárt?

Idén is extrém ponthatárok születtek néhány szakon. Az ELTE matematika-olasz tanári szakpárján 492-nél húzták meg a limitet, igaz, erre a szakra mindössze egy hallgatót vettek fel. A meglepően magas ponthatár magyarázata egyszerű. A ponthatár mindig az adott szakra utolsóként bekerülő jelentkező pontszáma, mindenesetre ennek az egy elsőévesnek a teljesítménye (492 ponthoz legalább kitűnő bizonyítvány és érettségi, OKTV-győzelem/két emelt szintű érettségi kellett) nem mindennapi.

Szintén magas volt a ponthatár az ELTE állami ösztöndíjas jogászképzésén (472), de az egyetem pszichológia szakán is 449-nél húzták meg a limitet. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is született magas ponthatár: a jogász alapszakhoz 463 pont kellett.

A Corvinuson a magyar nyelvű gazdálkodási és menedzsment alapszakon 24 ponttal emelkedett az ingyenes képzésre a ponthatár: most 451 ponttal lehetett bekerülni. Ugyanennek a szaknak az angol nyelvű formájához idén 466 pont kellett, míg nemzetközi tanulmányokon 467, az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás képzésen pedig 472 a ponthatár.

Hová került be a legtöbb elsőéves?

Mérnökinformatikus szakra, amely egyébként is ott volt a legnépszerűbb alapképzések listáján 4980 jelentkezővel – közülük végül 1824-en kerültek be. A második legtöbb gólya az ápolás és betegellátás szakon kezd, míg a harmadik helyen a gazdálkodási és menedzsment áll 1784 elsőévessel.

Osztatlan tanári képzésre 1534-en jutottak be – hogy ez elég lesz-e a krónikus tanárhiány enyhítéséhez, az kérdés –, míg programtervező informatikus szakon 1448-an tanulhatnak ősztől. Általános orvosi képzésen 1125-en, gazdaságinformatikus szakon 1022-en, nemzetközi gazdálkodáson 989-en, gépészmérnökin 971-en, pszichológia alapszakon 955-en kezdenek majd szeptemberben.

Idén is az ELTE volt a legnépszerűbb

Több mint 11 ezer felvételiző jutott be idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem képzéseire, többségük állami ösztöndíjas helyet szerzett. Pedig sok szakon idén is magas ponthatárokat húztak, az osztatlan jogászképzésre 472, pszichológiára 449, az angol nyelvű nemzetközi tanulmányokra 423 ponttal lehetett bekerülni.

A Corvinuson is extrém magas ponthatárok születtek: a gazdálkodási és menedzsment BSc-szakon például azok kezdhetnek ösztöndíjasként, akik legalább 451 pontot szereztek. Az alkalmazott közgazdaságtan alapszakon 445 pont kellett a Corvinus-ösztöndíjas helyhez, de kiugróan magas, 472 pont kellett a tavaly óta csak angol nyelven induló nemzetközi gazdálkodás alapszakon is.

A BME-n az állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma idén meghaladja a 425 pontot, és az önköltséges formára felvettekkel együtt is közel 420 pont az átlag. 6958 elsőéves jutott be a Debreceni Egyetemre, ahol a legnépszerűbb alapszak az ápolás és betegellátás volt. Itt a legmagasabb pontszám, 447 az angol nyelv és kultúra tanári, illetve kémiatanár osztatlan tanárszakhoz kellett, ugyanennyi ponttal lehetett bejutni az informatikatanár-matematikatanár szakpárra, ezeket 442 ponttal a levelező tagozatos jogászképzés követi.

Bölcsész-, jogász- és gazdasági szakok

Van, ahol szinte minden ponthatár 400 pont felett vagy közelében alakult, de olyan képzési terület is van, ahol 280 pont is elég volt a sikerhez. A legnépszerűbb terület, vagyis a gazdasági szakok ponthatárait itt, a bölcsészképzések ponthatárait itt, a jogászszakon meghúzott ponthatárokat itt, a műszaki képzésen hirdetett végleges pontokat pedig itt nézhetitek meg.

Utánajártunk annak is, hogy hány pont kellett az orvosi szakokhoz, a természettudományos képzésekhez, a társadalomtudományi szakokhoz és hány pontot kellett gyűjteniük a leendő informatikusoknak.

Az összes ponthatárt itt nézhetitek meg.

 

Forrás: eduline.hu

Messenger icon
Küldj üzenetet az App segítségével.