Tag Archive for: ZNO-2022

UMOTI – a felvételi eljárás tudnivalói

Az Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetbe felvételizni szándékozó diákokat a kar munkatársai az UNE főépülete régi szárnyának 215. termében fogadják, ahol segítséget nyújtanak az elektronikus kabinet elkészítéséhez, illetve a szintén elektronikus regisztrációhoz.

Az UNE baccalaureus (BsC/alap) képzési szintjére, teljes középiskolai végzettség alapján jelentkezők számára, első évfolyamra, a felvételi jelentkezés, a felvételi vizsgák, a felvételre javasoltak listájának és a besorolási határozat közzétételének időpontjai a következők:

 

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZAT:

Az elektronikus felhasználói fiókok regisztrációjának kezdete

(a középfokú érettségiről szóló okmányok feltöltése)

Július 1.

A felvételi szabályzat VI. pontjában szereplő kérvények és dokumentumok benyújtásának/feltöltésének kezdete

Július 29.

A jelentkezések benyújtásának vége azon korábbi évek végzőseinek,

akik ZNO tanúsítványok alapján jelentkeznek,

s magyar nyelvből egyetemi egyéni szóbeli beszélgetésen vesznek részt

augusztus 9. és augusztus 16. között

Augusztus 8.

(17.00 óra)

A jelentkezések benyújtásának vége

a 2022. év azon végzőseinek,

akik multidiszciplináris teszt eredményeivel jelentkeznek,

s magyar nyelvből egyetemi egyéni szóbeli beszélgetésen vesznek részt

augusztus 9. és augusztus 16. között.

Augusztus 8.

(17.00 óra)

A jelentkezések benyújtásának vége azon személyeknek,

akik 2019-ben, 2020-ban illetve 2021-ben szerzett szertifikátokkal vagy azok bármely kombinációjával jelentkeznek.

Augusztus 23.

(17.00 óra)

A jelentkezések benyújtásának vége azon személyeknek,

akik 2022-ben

(július 18. és augusztus 10. között)

multidiszciplináris tesztet tettek le.

Augusztus 23.

(17.00 óra)

A pontarányos versenylista kihirdetése az államilag finanszírozott helyekre való bejelentkezés alapján azok számára, akik 2019-ben, 2020-ban illetve 2021-ben szerzett szertifikátokkal jelentkeznek, vagy akik multidiszciplináris tesztelésen vettek részt 2022-ben

Nem később, mint augusztus 29.

Az államilag finanszírozott helyekre való besoroláshoz szükséges feltételek teljesítésének határideje

Szeptember 2.

(17.00 óra)

Az államilag finanszírozott helyekre való besorolás határideje

Szeptember 5.

A megüresedett államilag finanszírozott helyekre való átvezetés határideje

Nem később, mint szeptember 19.

A költségtérítéses helyekre való pontarányos versenylista kihirdetése

Nem hamarabb,

mint szeptember 2.

(17.00 óra után)

A költségtérítéses helyekre való besorolás határideje

Nem később, mint szeptember 30.

Pótfelvételi eljárás költségtérítéses helyekre való besoroláshoz

A felvételi szabályzat VI. pontjában szereplő kérvények és dokumentumok benyújtásának/feltöltésének kezdete

Szeptember 12.

A jelentkezések benyújtásának vége

Szeptember 23.

A költségtérítéses helyekre való pontarányos versenylista kihirdetése

Nem hamarabb,

mint szeptember 26.

A költségtérítéses helyekre való besorolás határideje

Nem később,

mint október 7.

A felvételizőknek az alábbi okmányokkal kell rendelkezniük:

– meghatározott formájú kérvény;

– személyazonossági igazolvány másolata;

– a nyílvántartási személyi kód másolata;

– eredeti érettségi bizonyítvány, s annak melléklete;

– a független tesztelésen való részvételt igazoló eredeti fényképes szertifikát és eredményeit igazoló mellékletének másolata, vagy a multidiszciplináris tesztelésen való részvételt igazoló eredeti fényképes szertifikát és az eredményeit igazoló mellékletének másolata;

– fiúk esetében katonakönyv (amennyiben van ilyen) vagy egyéb nyilvántartási okmány (припісне посвідчення) másolata;

– 4 darab 3×4 cm méretű színes fénykép;

– motivációs levél.

Az Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetbe meghirdetett baccalaureus (BsC/alap) szintű képzési formákra való felvételinél a multidiszciplináris tesztelésen szereplő tantárgyak alábbi súlyozási szorzótényezőit alkalmazzák:

 

Képzési szakirány/Szak/Képzési program

multidiszciplináris tesztelésen szereplő tantárgyak súlyozási tényezői

UKRÁN NYELV

MATEMATIKA

UKRAJNA TÖRTÉNELME

Képzési szakirány: 01 Oktatás/Pedagógia

Szak: 014.026 Középfokú oktatás. Nyelv és irodalom (magyar)

Képzési program: Magyar nyelv és irodalom

0,4

0,3

0,3

Képzési szakirány: 03 Humán tudományok

Szak: 035 Filológia / 035.071 Filológia. Finn-ugor nyelvek és irodalom (szakfordítás). Első nyelv: magyar

Képzési program: Magyar nyelv és irodalom. Angol nyelv. Szakfordítás

0,4

0,3

0,3

Képzési szakirány: 01 Oktatás/ Pedagógia

Szak: 014.03 Középfokú oktatás. Történelem

Képzési program: Történelem. (Szaktantárgyak: magyar nyelven)

0,3

0,2

0,5

Képzési szakirány: 29 Nemzetközi kapcsolatok

Szak: 291 Nemzetközi kapcsolatok, társadalmi kommunikáció, regionális stúdiumok

Képzési program: Nemzetközi kapcsolatok (Szaktantárgyak: magyar nyelven)

0,4

0,3

0,3

Képzési szakirány: 01 Oktatás/Pedagógia

Szak: 014.04 Középfokú oktatás. Matematika

Képzési program: Matematika. Informatika. (Szaktantárgyak: magyar nyelven)

0,3

0,5

0,2

Képzési szakirány: 01 Oktatás/Pedagógia

Szak: 014.08 Középfokú oktatás. Fizika

Képzési program: Fizika. Informatika. (Szaktantárgyak: magyar nyelven)

0,3

0,5

0,2

Képzési szakirány: 12 Információs technológia

Szak: 122 Számítógép-tudományok

Képzési program: Számítógép-tudományok. (Szaktantárgyak: magyar nyelven)

0,3

0,3

0,3

Az Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetbe meghirdetett nappali és levelező tagozatos baccalaureus (BsC/alap) szintű képzési formákra a 2019-ben, 2020-ban illetve 2021-ben szerzett szertifikátokban lévő tantárgyak alábbi súlyozási szorzótényezőit alkalmazzák:

 

Magyar nyelv és irodalom

szak

Történelem

szak

Nemzetközi kapcsolatok

vagy

Magyar nyelv

(mint idegen nyelv) + szakfordító

szakok

Matematika és informatika

vagy

Fizika és informatika

vagy

Számítógép-tudomány

szakok

F E L V É T E L I T A N T Á R G Y A K

2019-ben, 2020-ban illetve 2021-ben szerzett szertifikátokkal:

KÖTELEZŐEK:

1. UKRÁN NYELV ÉS IRODALOM •0,3;

2. IDEGEN NYELV •0,3;

1. UKRÁN NYELV ÉS IRODALOM•0,2;

2. UKRAJNA TÖRTÉNELME•0,4;

1. UKRÁN NYELV ÉS IRODALOM•0,2;

2. IDEGEN NYELV•0,4;

1. UKRÁN NYELV•0,25;

2. MATEMATIKA•0,4

SZABADON VÁLASZTOTT:

UKRAJNA TÖRTÉNELME•0,3,

VAGY

FÖLDRAJZ•0,3,

VAGY

MATEMATIKA•0,3,

VAGY

KÉMIA•0,3,

VAGY

BIOLÓGIA•0,3,

VAGY

FIZIKA•0,3

IDEGEN NYELV•0,3,

VAGY

FÖLDRAJZ•0,3,

VAGY MATEMATIKA•0,3,

VAGY

KÉMIA•0,3,

VAGY

BIOLÓGIA•0,3,

VAGY

FIZIKA•0,3

UKRAJNA TÖRTÉNELME•0,3,

VAGY

FÖLDRAJZ•0,3,

VAGY

MATEMATIKA•0,3,

VAGY

KÉMIA•0,3,

VAGY

BIOLÓGIA•0,3,

VAGY

FIZIKA•0,3

UKRAJNA TÖRTÉNELME•0,25,

VAGY

FÖLDRAJZ•0,25,

VAGY

IDEGEN NYELV•0,25,

VAGY

KÉMIA•0,25,

VAGY

BIOLÓGIA•0,25,

VAGY

FIZIKA•0,25

A felvételivel és intézettel kapcsolatos bővebb információ az UMOTI honlapján található.

Forrás.

 

Elektronikus felhasználói fiók – felvételi 2022

2022. július 1-től  az alapképzésre jelentkezni vágyók létre tudják hozni az elektronikus felhasználói fiókjukat (електронний кабінет вступника) VSTUP honlapon.

A fiókok létrehozásához szükséges:

  • használatban lévő e-mail cím;
  • elérhető telefonszám (akár több is megadható);
  • érettségi bizonyítvány és annak melléklete;
  • ha van, akkor a korábban megszerzett diploma és melléklete;
  • 3×4-es igazolványfénykép;
  • személyazonosító igazolvány, identifikációs kód és lakcímigazolás;
  • külső független értékelés (ZNO) tanúsítványa vagy nemzeti multiteszt bejelentkezésénél megszerezett adatok (tanúsítvány száma, PIN-kód).

Majdnem hétezer diák várja a ZNO-t Kárpátalján

Az idei több tantárgyat magába foglaló nemzeti multitesztre Kárpátalján 6986 végzős jelentkezett  – adta hírül Marjana Maruszinec, a megye oktatási főosztályának igazgatója.

Mint ismeretes, az idén a külső független tesztelés (ZNO) helyett egy több tantárgyból álló multitesztet kell teljesíteniük a diákoknak, amely 3 részből áll, és ukrán nyelv, Ukrajna történelme, illetve matematika feladatokat tartalmaz majd. Tantárgyanként 20 kérdést foglal magába a teszt, amely megoldására 120 perc áll a rendelkezésre. A tesztet számítógépen írják a diákok, viszont nem lehet otthonról vizsgázni. Tesztközpontokat hoztak létre, külföldön is, ahová elmehetnek a diákok és megírhatják a vizsgát. 

A diákok a vizsga helyszínéről az érettségin való részvételi szándékuk megerősítésének második szakaszában – június 21. és július 7. között – dönthetnek majd.

Kétszer kell megerősíteni a ZNO-n való részvételi szándékot

A idei végzősöknek kétszer kell megerősíteniük a nemzeti multiteszten való részvételi szándékukat, tájékoztat az Osvita, máskülönben nem vehetnek részt a vizsgán.

Május 20. és június 7. között zajlik a fő vizsgaidőszakon való részvétel megerősítése. Az első szakaszban, május 26-ig, csaknem 149 ezer tanuló igazolta a saját információs oldalán, hogy jelen lesz vizsgán. A második szakasz június 21-7. között tart, amely alkalmával az érettségizők véglegesíthetik a vizsgázás helyszínét vagy módosíthatják a korábban megjelölt települést.

A végzősök csak azután tudják letölteni a vizsgázáshoz szükséges belépő dokumentumot, miután mindkét szakaszban megerősítették a nemzeti multiteszten való részvételi szándékukat.

A meghívó július 12-től lesz elérhető, tartalmazza a teszt dátumát, időpontját és pontos helyét.

A multitesztet 23 európai ország 39 városban tervezik megszervezni, többek között Ausztria, Belgium, Bulgária, Nagy-Britannia, Dánia, Észtország, Írország, Spanyolország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Moldova, Hollandia, Németország, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Magyarország, Franciaország, Horvátország, Csehország és Svédország nagyvárosaiban. A nemzeti multiteszt külföldön ugyanúgy, mint Ukrajnában, egy speciálisan felszerelt számítástechnikai központban kerül megrendezésre, ahol ukrán nyelvű tanárok foglalkoznak majd a résztvevőkkel.

Azok az ukrán állampolgárok is vizsgázhatnak és felvételizhetnek Ukrajna felsőoktatási intézményeibe, akik a háború miatt kénytelenek voltak elhagyni hazájukat.

pontszámítás

120 percet adnak az idei ZNO-ra

Az Osvita bejelentése értelmében 120 percük lesz az érettségizőknek, hogy kitöltsék a több tantárgyat magába foglaló nemzeti multitesztet (NMT).

Eredetileg mindössze 90 percet szántak a vizsgára, amely 60 kérdésből áll, és matematika, ukrán nyelv és irodalom, illetve Ukrajna története tantárgyakból teszteli a diákok tudását. A pedagógusok és a végzősök szüleinek kérésére a ZNO-t helyettesítő multiteszt kitöltési idejét 30 perccel meghosszabbították. Szerhij Skarlet oktatási miniszter bejelentése szerint a multiteszt mintafeladatainak megjelenése után a tanárok és az érettségizők szülei egyöntetűen megállapították, hogy a három feladatblokk megoldására szánt idő nem elegendő.

A diákoknak júniusban lehetőségük lesz egy próbateszt megírására. A szaktárca azon dolgozik, hogy lehetőséget teremtsen a nemzeti multiteszt résztvevői számára egy előzetes, online megmérettetésre.

 

ZNO: részvételi szándék megerősítése

Az idei ZNO-n (vagyis a nemzeti multiteszten) való részvételhez elengedhetetlen, hogy május folyamán a diákok megerősítsék a részvételi szándékukat – adta hírül az Ukrán Oktatásminőségi Értékelő Központ.

Ez minden olyan jelentkezőkre vonatkozik, aki április 19-ig regisztrált a ZNO-ra, ugyanis a regisztráció önmagában még nem jelenti azt, hogy biztosan részt vehetnek az idei, több tantárgyat egyesítő nemzeti multiteszten is. Ezen felül az érettségizőknek arról is tájékoztatniuk kell a szervezőket, hogy júliusban az ország melyik megyéjében fognak tartózkodni. Ez a külföldön tartózkodó diákokra is vonatkozik – az EU területén a diákok vagy az uniós államok fővárosaiban, vagy ezeknek az országoknak az egyetemein vizsgázhatnak.

Azok a végzősök, akik nem jelentkeztek február 1. és április 19. között a ZNO-ra, júniusban még megtehetik. De ők már csak a pótvizsgaidőszakban írhatják meg a tesztet.

Bővebb információ itt.

Nem online lesz a ZNO

Idén a ZNO helyett egy 3 tantárgyat (ukrán nyelv, matematika és Ukrajna története) magába foglaló multiteszt  vár azokra a felvételizőkre, akik ukrajnai felsőoktatási intézménybe szándékoznak jelentkezni, és azok is megírhatják, akik az Európai Unióban tartózkodnak – tudatta Szerhij Skarlet oktatási miniszter az 1+1 csatorna reggeli műsorába. „Minden végzősnek, aki befejezte a 11. osztályt, és szeretne felvételt nyerni Ukrajna felsőoktatási intézményeibe, lehetősége van vizsgázni. Az EU területén a diákok vagy az uniós államok fővárosaiban, vagy ezeknek az országoknak az egyetemein vizsgázhatnak.”

A korábbi bejelentésekkel ellentétben viszont nem online lesz a multiteszt, ezért kell felkeresni az oktatási intézményeket. Az érettségizők 90 percet kapnak majd a feladatok megoldására.

A tárcavezető hangsúlyozta, a felvételizők személyes jelenléte elengedhetetlen a vizsgákon.

 

Ukrán nemzeti multiteszt – Ukrán nyelv

Az Ukrán Oktatásminőség-értékelő Központ (УЦОЯО) 2022. április 7-én elkészítette a nemzeti multiteszt ukrán nyelv blokkjának tartalmi, szerkezeti illetve értékelési leírását.

Az adott blokk teljes mértékben meg fog felelni az Ukrán nyelv külső független értékelés (ZNO) tantárgyi programjának. Fontos, hogy az adott programban csak az ukrán nyelvre vonatkozó részt kell figyelembe venni. Ez a rész lefedi az összes olyan nyelvi témát, amelyek tanulmányozását az ukrán nyelv iskolai kurzusa biztosítja, konkrétan:

  • Fonetika. Grafika. Helyes kiejtés. Helyesírás
  • Lexikológia. Frazeológia
  • Szószerkezet. Szóalkotás
  • Morfológia
  • Szintaxis
  • Stilisztika
  • Beszédfejlesztés

A multiteszt ukrán nyelv blokkja megfelel annak, ami a külső értékelő tesztek tartalmát jellemzik, de a „Stilisztika” és a „Beszédfejlesztés” egységek a tesztelés számítógépes formátuma miatt valamivel kevesebb figyelmet kapnak, ugyan az adott formátum lehetetlenné teszi az írásos, részletes vagy rövid válaszadási feladatokat.

Összesen 20 feladat lesz az ukrán nyelvi blokkban, többek között:

  • 15 egyszeri választási feladat – egy helyes válasz 4 vagy 5 lehetőség közül;
  • 5 párosítási feladat.

A multiteszt ukrán nyelv blokkjában nem lesznek rövid vagy hosszú szöveges nyílt válasz megadására irányuló kérdések, illetve nem tartalmaz kérdéseket Ukrán irodalomból.

Az ukrán nyelv feladatok értékelése a külső független értékelés pontrendszere szerint történik: minden helyes válaszért 1 tesztpont jár, a helyesen meghatározott logikai párért – 1 tesztpont. A multiteszt ukrán nyelv blokkjának feladatainak megoldásáért 0-tól 35 pontot lehet szerezni.

Eredményét (szerzett pontok számát) a multiteszt blokkok végrehajtása után tudja meg. Később az egyes blokkok eredményét 100-200 pontos skálára vezetik át. Ahhoz, hogy ezen a skálán eredményt szerezzen, elegendő legalább egy tesztpontszám elérése.

Bővebb információ itt.

Egyéb forrás itt.

 

2022-es felvételi eljárás Ukrajnában

Ukrajnában a háborús helyzetre való tekintettel idén rendhagyó módon zajlik az érettségi. A hagyományos ZNO helyett egy multitesztet dolgoznak ki, amely 60 feladatból áll és három tantárgyat egyesít (úgy tervezik, hogy tantárgyanként 20 kérdés lesz ukrán nyelvből, matematikából és Ukrajna történetéből). A feladat megoldására 80 perc áll a rendelkezésre. Egyelőre, ez még csak egy tervezet,  nem végleges még, hogyan fog kinézni, és hogyan fogják értékelni a tesztet.

A rendkívüli helyzet a felvételi eljárást is befolyásolja, az ukrán oktatási miniszter, Szerhij Skarlet elmondta, hogy a változtatások fő célja a felvételi rendszer átláthatóságának megtartása, különösen a költségtérítéses helyre jelentkezők esetében.

A felvételizők számára 2022. április 9-ig felvételi kérvényt kell benyújtaniuk. A ZNO-ra való regisztrációt követően a felvételizőnek be kell nyújtania a felvételi kérvényt, összegyűjteni a felvételihez szükséges dokumentumokat és benyújtani a választott felsőoktatási intézménybe, vagy regionális értékelő központba.

Felvételi eljárás az ifjú szakember (molodsij bakalavr) szakokra

Idén a jelentkezőknek mindössze egy felvételi kérvényt és egy motivációs levelet kell benyújtaniuk.

Azokon a szakképzéseken, ahol szükséges a szakmai felmérő (tvorcsij konkursz), a felvételizőknek szakmai felmérő vizsgát tenniük és az ott kapott pontszámot veszik figyelembe a felvételizők rangsorolásánál.

Az összes többi szak esetében az állami ösztöndíjas helyekre jelentkezőknek felvételi elbeszélgetésen kell részt venniük a vizsgák vagy felmérők helyett.

Önköltséges helyekre való jelentkezés esetén nem szükséges a felvételi elbeszélgetés, csupán a kérvényt és a motivációs levelet kell benyújtaniuk.

Felvételi eljárás az alapképzési (bachelor) szakokra

A szakmai felmérőt igénylő alapképzésre történő jelentkezéshez szükséges a teljes középfokú végzettséget igazoló bizonyítvány, a felvételi kérvény,  a motivációs levél, valamint a szakmai felmérő teljesítése, amely pontszám alapján kerül besorolásra a jelentkező.

Állami ösztöndíjas helyekre más szakokon –  beleértve a humán tudományokat (kivéve a filológia), társadalom- és viselkedéstudományok, újságírás, jog, vendéglátás, nemzetközi kapcsolatok szakot – a jelentkezéshez szükséges a felvételi kérvény, a több tantárgyat magába foglaló multiteszt eredménye, illetve a motivációs levél.

Az önköltséges finanszírozási formájú alapképzésre csak motivációs levelet és felvételi kérvényt kell benyújtani.

Felvételi eljárás a mesterképzési (magister) szakokra

Állami ösztöndíjas helyekre jelentkezőknek felvételi kérelmet, motivációs levelet kell benyújtaniuk, valamint szakmai kompetencia vizsgát kell tenniük.

Az önköltségeseknek csupán a felvételi kérelmet és a motivációs levelet kell benyújtaniuk.

A jogi és a nemzetközi jog szakokra való felvételikor a végzősöknek teljesíteniük kell egy 3 tantárgyból álló szakmai vizsgát, illetve motivációs levelet kell írniuk.

Bővebb információ itt olvasható.

Egyéb forrás itt található.

Elmarad idén a ZNO

Az orosz-ukrán háború miatt nem csupán a külső független próbatesztek maradnak el, hanem 2022-ben a felsőoktatási intézményekbe való felvételi során nem alkalmazzák a külső független teszt (ZNO) mechanizmusát – közölte Szerhij Skarlet ukrán oktatási miniszter.

A vonatkozó törvényjavaslatot a Legfelső Tanács elé terjesztették, és reményét fejezte ki az iránt, hogy a közeljövőben elfogadják azt. Továbbá hozzátette, hogy a legtöbb szülő amellett van, hogy idén eltöröljék a ZNO-vizsgákat. A felvételi így majd meghatározott elektronikus rendszer alapján történik.

Ukrajnában március 14-én folytatódik az oktatás az intézményekben, de az intézmények maguk dönthetik el annak formáját.

Bővebb információ itt olvasható.

Messenger icon
Küldj üzenetet az App segítségével.