Tag Archive for: kárpáti igaz szó

Online multiteszt a ZNO-k helyett

Az idén érettségizőknek a ZNO helyett egy online összevont vizsgát (Національний мультипредметний тест – НМT) kell majd tenniük, ami 3 tantárgyat foglal magába: ukrán nyelv, matematika és Ukrajna története.

Az ukrán oktatási miniszter szerint fontos a diákság, hiszen ők alkotják Ukrajna nemzeti és szellemi potenciálját.

„Az országban való továbbtanulásra kell sarkallnunk  a tanulókat, még ebben a nehéz helyzetben is. Ehhez elengedhetetlen, hogy gördülékeny és biztonságos feltételeket teremtsünk az idei felvételizők számára. Éppen ezért a korábbi évektől eltérő modellt dolgoztunk ki: a felsőoktatásba jelentkezőknek egy több tantárgyat magába foglaló multitesztet kell teljesíteniük” – jegyezte meg Szerhij Skarlet.

Ukrajnában az állami ösztöndíjas helyekre az idén is 5 kérvényt lehet benyújtani, míg az önköltséges helyekre 20-at. A különböző szakokhoz eltérő módon értékelik a pontokat.

Az idei felvételi eljárást egyszerűsítették, néhány szakra csupán egy kérvényt és egy motivációs levelet kell megírni.

A Kárpáti Igaz Szó néhány napja szervezetünket is felkereste azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatnak az idei érettségi és felvételi előtt álló diákok, a teljes cikk itt olvasható.

 

 

Messenger icon
Küldj üzenetet az App segítségével.