Tag Archive for: átalakuló felvételi rendszer

Szóbeli felvételi is lesz a Semmelweisen 2024-től

A 2022. szeptember 7-én megjelent rendelet alapján 2024-től nagyobb szabadságuk lesz az egyetemeknek arra, hogy meghatározzák, milyen tantárgyak középiskolai, érettségi eredményei és milyen további teljesítmények számítanak majd bele a felvételin elérhető 500 pontba. Ez alapján a Semmelweis Egyetem felvételi rendszere is módosul majd több szempontból is.

Jelenleg a tanulmányi (maximum 200) és az érettségi (maximum 200) pontból, valamint az államilag meghatározott (maximum 100) többletpontból tevődik össze egy felvételiző eredménye. Az új rendszer egyik legnagyobb változása, hogy 2024-től az eddigi úgynevezett többletpontok intézményi pontokká változnak, így az egyetemek döntik el, mire adnak maximum 100 pontot a jelentkezőnek.

A Semmelweis Egyetem esetében kötelező lesz a szóbeli meghallgatás, ahol maximum 50 pontot lehet szerezni, több képzés esetében ennek része lesz az adott szakra jellemző készségek felmérése is. Az ezen felül megszerezhető 50 intézményi pont esetében számít majd a nyelvtudás, a tanulmányi és művészeti versenyeken elért eredmény, a munkatapasztalat, a meglévő szakképesítés, vagy a középiskolai évek alatt elért sportteljesítmény is.

Fontos változás még, hogy eltörlik az egységes minimumponthatárokat. 2023-ban már az egyetemek határozzák meg szakonként, hogy mi az a legkevesebb pont, amivel felvételt nyerhet egy hallgató.

Az új eljárásrendben nem változik, hogy a felvételiző egy adott évben legfeljebb hat helyre (karra, szakra, szakképzésre, képzési helyre) jelentkezhet, de megjelölhet több finanszírozási formát is. Vagyis ha valaki ugyanazon szaknál az állami ösztöndíjjal támogatott és az önköltséges képzést is megjelöli, az egy jelentkezésnek számít.

A Semmelweis Egyetemen a 2023-tól, majd 2024-től érvényes tanulmányi és érettségi pontszámításról ITT lehet olvasni.

A Semmelweis Egyetemen 2024-től érvényes intézményi pontszámítás az alábbiak szerint alakul.

Forrás és bővebb információ itt olvasható.

Messenger icon
Küldj üzenetet az App segítségével.